* * *

...már régóta úton voltam: messzi tengereken hajóztam át, túl az Óperencián. Szárazföldet több napja nem láttam, csak a végtelen tenger fogta körbe a hajómat. Egyszer csak egy kis földnyelv tűnt föl a messzeségben. Arra vettem az irányt, és ahogy egyre közelebb értem, egy szív alakú szigetecske rajzolódott ki előttem, amely a szeretetet és a szerelmet jelképezte. Kiszálltam a hajómból és beljebb akartam menni, de ekkor három kellemetlen szagú és ijesztő formájú csúf alak toppant elém.
Egyszerre mordultak rám, és ezt kérdezgették dörgő hangon:
– Ki vagy, és mit keresel itt?
– Rosalinda vagyok – válaszoltam –, és azért vagyok itt, hogy elhozzam nektek a szeretetet.
Ahogy kis szelencémet kinyitottam, melyben a szeretetpor volt, a három alak menten köddé vált. Most már szabad volt az út előttem Boldogságországba, mert a sziget ahová jutottam, az volt. Bátran mentem tovább. Jobbra s balra nézegettem. Almafa helyett szívfa lett, levél helyett élet, és örökös nyár vett körül. Mentem egyre beljebb. Egy nagyon furcsa fát láttam: a termés helyett ötös szám volt rajta, s a fa egy iskola mellett állt. Mentem beljebb, és egy dombon sok kicsi szerelmes ember ült. Egy közülük olyan szomorú volt, hogy elkeseredésében sírt, és nevét egy téglába karcolta: ,,Oscar". Odamentem, hogy megvigasztaljam, és megszólítottam:
– Oscar, mi bajod?
– Hát, hogy nincs egy kislány, akit szerethetnék...
– Ne szomorkodj ezért, majd jó lesz a kedved, ha megeszed ezt a szívet itt.
– Rendben...
Oscar megette a szívet, és rájöttem, hogy ő Boldogság országának királya, és az a lány lesz a királyné mellette, aki boldoggá tudja tenni, és én lettem a királyné.
Most is boldogan élek vele, míg meg nem halok.